Bolhapiaci élmények Moldovától az ékszerré alakítható kanálig

– Hallom, hogy kupicákat keres. Tudok egy jó helyet, jöjjön – szólítja meg a barátnőmet, akivel körülnéztünk, egy kedves középkorú nő. Csak megütötte a fülét egy mondat. Így köttetnek ismeretségek a bolhapiacon, ahol idegenek elegyednek szóba egymással, és naná, hogy kincseket rejthetnek a kartondobozok. CD-t már csak itt veszek (nem is nagyon lehet máshol, az autómban viszont még van lejátszó), darabonként 300-ért raktam össze egy kisebb zenei gyűjteményt. A lemezek többsége még ki sem volt bontva a csomagolásból. Most ezerért látok CD-ket és nem az én műfajomban, bár katonás rendben, sőt elegánsan asztalra, nem a földre pakolva, hogy le se kelljen hajolni a válogatáshoz.  

Rendezettebb lett a bolhapiac 

A zalaegerszegi használtcikk-piac nemcsak ennél a standnál, hanem általában is rendezettebbnek tűnik a korábbinál. Mióta a Mérleg teret átépítették, s a bolha egy része elköltözött, átláthatóbb a kínálat. Sok ruha már vállfán, állványon sorakozik, számos helyen külön halmokba csoportosítják az árut, a mobiltelefontokokat például elválasztva a töltőktől és más hasznos apróságoktól. Külön dobozban vannak az izzók, a szerszámok, a munkáskesztyűk, a társasjátékok, a Legók, hogy akinek konkrét igénye, elképzelése van, ne töltse az időt felesleges kutakodással.

Kupica készletben, vagy egyenként összevadászva

Pálinkáspohár van bőven, bár készletben már kevesebb. A mívesebbek, régiek, vékony falú kis poharak darabját 400 forintért látjuk, máshol már 100 forintért is találni, de nem ilyen szépeket. Hét egyformát sikerült fellelnünk a kedves hölgy által ajánlott helyen, ahol vegyesen volt mindenféle konyhai felszerelés kartondobozokban. Ez a vadászat is izgalmassá tette a bolhapiaci vasárnap délelőttöt, főleg hogy a hetedik is meglett, mert még mindig marad hat, ha egy összetörne. Egyik eladó, egy fiatal nő különösen barátságos, első szóra vállal egy kis beszélgetést. Névvel nem szeretne nyilatkozni, de szívesen megosztja tapasztalatait.

– Három éve árulok a bolhapiacon. Virágboltot üzemeltettem régen, de bezártam. Sok dekoráció, gyertya van otthon, azt is kihozom a használt holmik mellett. Régen nem szerettem a piacot, a bolhát pedig nem ismertem, és voltak fenntartásaim. Azt hittem, veszélyes itt árusítani, sok a lopás, bármi történhet, de kellemesen csalódtam. A vevők között sok a barátságos ember, mesélnek az életükről, a helyzetükről. Meghatnak a sorsok – mondja az eladó. – Tudja, kétféle vevő van itt a bolhapiacon. Az egyik, aki ritkaságokra vadászik, gyűjtő vagy tovább akarja értékesíteni a holmit. A másikon, sajnos szomorú, de messziről látszik, hogy nem tudja megfizetni az üzletben, ami kell neki, ezért jön a bolhára. Az eladók részéről szerintem azon múlik a siker, hogy ki milyen kedves, és hogy lomot, szemetet hoz-e, vagy használt, de jó árut. Én nem ebből élek, ez csak kiegészítés. Az élményért jövök elsősorban, jó érzés, amikor egy-egy tárgy rátalál a gazdájára. Vannak, akik megajándékozzák magukat valamivel, egy aprósággal, azt is jó látni, az öröm részese lenni. Én csak otthonról hozok árut, nem veszek mástól, és még azokat hozom, amiket ajándékba kapok, hogy ha már jövök, adjam el. Így kaptam ezt a szép tányérkészletet is, aki nekem ajándékozta, azt kívánta: legyen vele szerencséd!

Szőke Kálmán húsz éve árusít a bolhapiacon. A földre terített fekete nejlonjain szépen elrendezve szerszámok, lámpák várják a vevőket, de van tojástartó, kazetta, néhány feszület, és villáskulcsok, talicskakerekek, "Kiváló dolgozó" kitüntetések az átkosból. Házmester volt Szőke Kálmán, sok mindent kapott a lakóktól, de vásárol is használt cikkeket, hogy továbbadja.

 –  Gyengült a forgalom, nem olyan, mint régen volt. A boltok telítettek, már mindent lehet kapni. Régen sok szerszámot eladtam, de ha egyszer vett valaki, minek kellene neki még egy ugyanolyan csavarhúzó? – tárja szét a kezét.

Háromszor ötszáz az kétezer

Odébb nagy halom ruhát forgatunk fel, óriási kartonokból. A felsőket 500-ért kínálják, alig találni egy-két elfogadhatót, de hármat azért kiveszünk.

 – Mennyi lesz?  – kérdezzük, mert aki többet vesz, annak engedményt szokás adni. S ez is jó a bolhán, hogy lehet alkudni, ami újabb színt visz a vásárlásba.

– Három darab? Akkor kétezer – szorozza össze a háromszor ötszázat az eladó, mi pedig figyelmeztetjük a számolási hibára. – Na jó, 1500, javítja ki, s végül engedményt is ad.

Még egy gyors kört teszünk, mert már pakolnak az eladók, délfelé járunk (a profi vásárlók korán reggel jönnek). Kisebb kaspókat 500-ért látunk, egy méretes, akár egy nagyobb jukkapálmának való cserepet 3000-ért kínálnak, nem sok érte, látva a meghökkentő bolti árakat. Könyveket 400-1000 forintért adnak általában, egy jó állapotú Moldovát meg is veszek. Látok egy klassz kínálótálcát, üvegből, rézlábon. Éppen csak macaronnak lehet jó, de formás, antik, el is viszem 1500-ért. Régi kanalakat, villákat 100 forintért lehet vinni darabonként. Ezek még masszív evőeszközök, nem görbülnek meg a rántott hústól, és a mosogatógép csodát tesz velük. Az ilyen evőeszközök köszönnek vissza borsos áron Kapolcson vagy a káptalantóti biopiacon karkötővé, kanálékszerré alakítva, ami nagy divat manapság. A régi villát pedig addig hajítják, amíg jópofa fogas nem lesz belőle, felpöndörített ágai fali ékszertartóként is szolgálhatnak. Megyei napilapot mindenhol látni, abba csomagolják az üvegárut. Egy oldalpár viszont megúszta.

– Ezt elolvashatom? – mutat az újságpapírra az egyik vevő, mert felkeltette az érdeklődését valamelyik cím. Viheti, nem is kérdés. 

Az eladónak erről jut eszébe elmesélni nekem: egyik vevője szokott vinni Győrbe a papának ezt-azt a bolháról, s mindig a csomagolásnak örült leginkább a Zalából származó bácsi, boldog volt, hogy olvashatott egy kis Zalai Hírlapot. Hazaérek, kipakolom a szerzeményeimet. Kitekerek egy vázát az újságpapírból, ránézek, mikori a Zala, melyik kolléga mit írt bele. Erre viszont tényleg nem számítottam: nem is Zalai Hírlap volt, hanem Vas Népe.